A Heuréka Alap célja ösztönözni az udvarhelyszéki V–XII. osztályos diákok tudomány, technológia és a művészetek iránti szenvedélyét.

A támogatási program segíteni kívánja a STEAM (Science, Technology, Engineering, Art, Math) szakterületek vonzóbb oktatását. A STEAM egy interdiszciplináris és alkalmazott megközelítés, amely gyakorlati és problémamegoldó tudás elsajátításával párosul. Azáltal, hogy befektetünk a STEAM oktatásába, a társadalom fejlődésébe fektetünk be, melyben kiemelt szerepe van a technológiának, az innovációnak és a művészeteknek. Az ezen szakterületekhez kapcsolódó tudásunk határozza meg, hogy tudunk-e új és hatékonyabb termékeket kifejleszteni, hogy jobban tudjunk gyógyítani, hogy tisztább és hatékonyabb energiát használjunk, hogy környezetet védjünk stb.

Olyan projekteket, kezdeményezéseket szeretnénk támogatni, amelyek keretében a diákok maguk próbálhatnak ki újszerű, interdiszciplináris, kreatív ötleteket. E projektek révén fedezzék fel a természet csodáit, értsék meg, hogy mit jelentettek az emberiség nagy felfedezései, csodálják meg a művészet sokszínűségét, fedezzék fel, hogy mit hozhat számunkra a modern technológia, tudjanak szenvedéllyel foglalkozni az egzakt tudományokkal, ezáltal nevelve akár korunk új felfedezőit. Fontos, hogy a projektek ne információkat adjanak át, hanem sokkal inkább képességeket fejlesszenek.

A világjárvány okozta megváltozott körülményekre való tekintettel programunk keretében a pedagógusok digitális oktatásra való pedagógiai és módszertani felkészítésével kapcsolatos projekteknek is helyet adunk. Ez esetben kifejezetten olyan non-formális képzési programot és oktató anyag elkészülését támogatjuk, ami a digitális oktatásban módszertani segítséget nyújt.

A program megvalósítója a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA). Stratégiai partnere a Romanian-American Foundation (RAF), továbbá a Romániai Közösségi Alapítványok Federációja (FFCR). Az idei támogatási alap az előző évek fel nem használt forrásaiból, továbbá számos vállalkozás és magánszemély adományából tevődik össze. Kiemelt támogatónk a Techsoup Romania Egyesület.

Mivel lehet pályázni?

Matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, informatika, festészet, rajz, divat/design, zene stb… tematikájú projekteket támogatunk,  melyeknek vezetője lehet tanár, mérnök, művész, vagy a téma megszállottja egyaránt. Ugyanakkor ösztönözzük olyan személyek aktív és közvetlen részvételét is a projektekben, akiknek van tapasztalatuk ezen szakterületeken.

Kinek szól ez a program?

Elsősorban az udvarhelyszéki iskolákban tanuló V-XII. osztályos tanulóknak, a velük dolgozó, tevékenységeiket szakmailag vezető tudományágak megszállottjainak.

Másodsorban a digitális oktatásban módszertanilag fejlődni kívánó pedagógusoknak.

Mekkora a támogatás értéke?

A helyben gyűlt támogatási alap összértéke 49.644 lej, ehhez adódik hozzá a Román-Amerikai Alapítvány 10.000 dollár értékű duplázó támogatása.

Egy támogatott projekt 3.000 és 10.000 lej közötti támogatásban részesülhet.

Hogyan lehet pályázni?

Elektronikusan ki kell tölteni az alábbi űrlapokat, majd e-mailben küldeni az szka@szka.org e-mail címre 2021. november 10. délután 16:00 óráig:

  • pályázati űrlap (letöltés)
  • költségvetési űrlap (letöltés)
  • projektvezető önéletrajza (amennyiben most pályázik először ebbe a programba)
  • árajánlatok (ha szükséges)

Kik értékelik a páyázatokat?

A pályázatok értékelése két lépcsőben valósul meg: a Közösségi Alapítvány formailag értékeli a beérkezett pályázatokat, ezt követően kerül sor a pályázatok tartalmi értékelésére, melyet egy független elbíráló bizottság előre kidolgozott szempontrendszer szerint végez el. Az elbíráló bizottság tagjai vállalkozások képviselői és szakemberek.

A részletes pályázási útmutató ide kattintva érhető el.

Kapcsolattartó:
Nagy Molnár Tamara, programvezető
0740-207-710
tamara@szka.org