Az adományozókkal készült interjúk után egy újabb sorozattal jelentkezünk, jótékonykodó vállalkozók történeteit mutatjuk be. A sorozat célja közérthetővé tenni és közelebb vinni az emberekhez a jótékonykodást, ennek örömét.

 

  1. Mikor kezdett el jótékonykodni, adományozni?

Iskolás koromban és egész kicsiben történt mindez. Inkább úgy fogalmaznék, hogy kisiskolás koromban figyeltem fel először a társadalmi szakadékokra. Ez volt az indító löket.

 

  1. Mit jelent az Ön számára a jótékonykodás, a támogatás? Miért támogat közösségi ügyeket?

Először is nagyon fontos, hogy létrejött a Közösségi Alapítvány és az alapítvány munkatársai keretbe foglalták, összesítették mindazokat a csoportokat, amelyekből egyáltalán lehetnek közösségi ügyek. Így bárki számára látható, hogy mit támogat és mivel. Ez számomra is nagyon fontos volt. Végre helyre kezdenek kerülni a dolgok az emberek fejében, ugyanis sok ember számára kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a támogatás szó használata nem pusztán anyagi vonatkozású és sokféleképpen lehet egy-egy programot támogatni, mellé állni. Számomra kifejezetten lendületet ad az a tény, hogy látom egy-egy program tömegeket megmozgató erejét. Szeretem az összefogást megtapasztalni, különösen, ha azt látom például, hogy egy egész közösség áll gyerekek, fiatalok képzése, fejlesztése vagy gyógyításának segítése mellé.

 

  1. Volt-e, és milyen (ki)hatással volt az Ön életére a jótékonykodás? Van-e meghatározó élménye, története e tekintetben?

Minden jótékonykodás, legyen az bármilyen kicsi is, mindig visszahat és változást generál saját magunk vagy akár egy család életében is.

Meghatározó élmény az, amikor egy gyerek meggyógyul vagy élhetőbbé válik az élete es tudod, hogy egy kicsit te is előre mozdítottad azt a folyamatot.

 

  1. Ön szerint milyen kellene, legyen egy támogatás utóélete? Mit tanácsol e tekintetben a támogatást igénylőknek?

Mindig az időnkénti visszajelzés az, ami motiválja a támogatót. Hogy láthassa a támogatást igénylő, hogy mivé lett, mi teremtődött  a támogatás segítségével. A szociális érzékenység mindig fejleszthető.