Az Unitárius Közösségi Alap – a Project Harvest Hope (USA) és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány partnerségében – egy 36.000 dolláros támogatási program, amely az Erdélyben élő vidéki unitárius közösségeknek szól.

Közösségépítő projekteket kívánunk támogatni olyan faluközösségekben, ahol a közösség megszervezi magát és olyan ötletet dolgoz ki és akar megvalósítani, amely révén hiszi, hogy közösségében javul az életszínvonal.

A támogatás egyik fő célja a közösségépítés, ezért kiemelten fontos a pályázók ez irányú elkötelezettsége, az, hogy a projekt megvalósítását helyi partnerségek kialakítására alapozzák szervezetekkel, intézményekkel, vállalkozásokkal, önkéntesekkel és helyi erőforrásokat is mozgósítsanak. A helyi partnerek és önkéntesek bevonása a projekt hosszú távú fenntartását is biztosítja, ugyanakkor azt is megmutatja, hogy az ötletnek helyi támogatottsága van. A pályázók minimum 20%-os önrészt (saját hozzájárulást) kell biztosítsanak. Ez az önrész lehet nyersanyag, eszköz, önkéntes munka és pénzbeli hozzájárulás kombinációja.

KIK PÁLYÁZHATNAK?

Civil szervezetek és kezdeményezési csoportok az erdélyi unitárius közösségekből (azon települések, amelyeken valamilyen szervezeti formájú Unitárius Egyházközség létezik) vagy olyan civil szervezetek, amelyek eme közösségekben és közösségek fejlődéséért tevékenykednek. Fontos, hogy az unitárius közösség legyen bevonva ezekbe a projektekbe (kezdeményezője és/vagy kedvezményezettje).  Az Unitárius Egyházközségek közvetlenül (saját nevükben) nem pályázhatnak.

MILYEN PROJEKTEKRE LEHET PÁLYÁZNI?

A projekt a közösségről és a közösségnek kell szóljon. Az ötlet kidolgozásakor a következő szempontokat vegyék figyelembe: Hogyan tud hozzájárulni a közösség fejlesztéséhez? Milyen tevékenységek, kezdeményezések segíthetnek a saját közösségük motiválásában, mozgósításában annak érdekében, hogy a saját jövőjüket jobbá alakítsák? A projekt nem kell kötelezően vallási alapokon álljon, de magába kell foglalja a helyi unitárius közösség bevonását.

A maximálisan megpályázható összeg 11.000 lej/projekt. Az ötletek széleskörű tárát fogadjuk. Meggyőződésünk, hogy a helyi emberek ismerik a legjobban a közösség igényeit. Az Unitárius Közösségi Alap tavalyi nyertes pályázatai között volt: területrendezés, parkosítás, közösségi ház felújítás, felnőttoktatás, falugondnoki képzés, hagyományos mesterségek képzése, fúvós továbbképzés, bibliatábor, hagyományőrző és kézműves tábor, kézműves élményműhely és gyümölcsaszaló létrehozása, futballpálya- és játszótérépítés.

A projektnek a civil társadalom fejlődéséhez kell hozzájárulnia a következők révén:

  • partnerség és együttműködés,
  • önkéntes munka,
  • ökumenikus értékek,
  • hagyományok és kulturális örökségek megóvása,
  • a társadalmi perifériára került csoportok segítése.

A pályázatok értékelésében előnyben részesülnek azon projektek, melyek:

  • közösségi döntésen alapulnak;
  • valós helyi szükségletre, igényre adnak választ;
  • partnerségeken, együttműködéseken alapulnak (aktívan bevonva a helyi közösséget, helyi civil szervezeteket, intézményeket, vállalkozásokat);
  • biztosítani tudják a projekt hosszú távú fennmaradását a támogatást követően is;
  • jelentős változást hoznak a közösség életébe.

A PÁLYÁZÁS ÉS LEBONYOLÍTÁS FOLYAMATA

Az alábbiakban részletesen ismertetjük a két szakaszos pályázás és elbírálás, továbbá a megvalósítás és elszámolás folyamatait is. A pályázati projektek megvalósítási ideje: május 24.–szeptember 2.

uka_hir_graf_jav

A szándéklevél űrlapja itt letölthető: szándéklevél.

Amennyiben további kérdésük van, keressék bizalommal a program koordinátorát: [contact_info name=”Péter Attila” cellphone=”0745-495392″ email=”program@szka.org”/]

[divider/]Az Unitárius Közösségi Alap kiemelt eredményei 2012-ben:

  • 15 vidéki közösségi projektet támogattunk összesen 148.128 lej értékben,
  • a projekt révén a közösségek 92.006 lej értékű önrészt (önkéntes munka és pénzbeni támogatások egyaránt) mozgósítottak,
  • önkéntesek száma: 388.

[styled_table]

Közösség neve

Támogatás értéke (RON)

Támogatott tevékenységek

Bencéd

13.500

területrendezés, parkosítás

Csekefalva

10.620

fúvós továbbképző, kézműves- és bibliatábor

Erdély

13.000

önkéntes fiatalok felkészítése szervezett segélyezési és mentési tevékenységekre

Firtosváralja

5.200

felnőttoktatás a megmaradásért

Gyepes

8.410

méhészképzés, bútorfestő képzés, rongyszőnyeg szövő képzés, székelyruha anyag szövő képzés

Homoródkarácsonyfalva

4.405

falugondnoki képzés

Ikland

12.818

közösségi ház felújítás, hagyományőrző és kézműves tábor

Kénos

8.055

gyümölcsaszaló helyiség és berendezés

Kobátfalva

11.240

játszótér építés

Korond

12.250

kézműves élményműhely

Mészkő

13.243

közösségi ház építés

Nagymedesér

5.200

imaház felújítás, gyermektábor

Recsenyéd

10.710

közösségi ház berendezés

Székelyderzs

12.689

futballpálya építés

Székelymuzsna

8.000

közösségi ház felújítás, berendezés

[/styled_table]

[alpine-phototile-for-picasa-and-google-plus src=”user_album” uid=”113740193888523982066″ ualb=”5849721095213776481″ imgl=”fancybox” style=”gallery” row=”20″ grwidth=”800″ grheight=”600″ num=”128″ size=”320″ align=”center” max=”100″]