Van egy ügy, amely szerintetek fontos? Akkor itt az idő, hogy a közösség is mögé álljon.

Minden közösségben vannak ötletek, amelyek túlmutatnak egy egyszeri programon. Olyan kezdeményezések, amelyek embereket érintenek, hiányt pótolnak, lehetőséget teremtenek vagy éppen új nézőpontot hoznak.

Az Odaadó Est ezeknek az ötleteknek ad teret.

Olyan civil projekteknek szól, amelyek Udvarhelyszéken valósulnának meg, és valódi változást szeretnének elindítani.

Három kiválasztott kezdeményezés lehetőséget kap arra, hogy szakmai felkészítés mellett, szervezett keretek között, egy elkötelezett támogató közösség előtt mutassa be ügyét – és 10.000–12.000 lej támogatást gyűjtsön a megvalósításhoz.

A bejutó csapatok nem egyedül vágnak bele: öt alkalmas felkészítőn vesznek részt, ahol segítséget kapnak abban, hogyan mutassák be világosan és meggyőzően a projektjüket. Emellett alap-támogatásban részesülnek a 39 JótTevő rendszeres hozzájárulásából, és az eseményen további adományokat gyűjthetnek.

Ha a projektetek udvarhelyieknek, udvarhelyszékieknek szól, várjuk a jelentkezéseteket az ODAADÓ EST 2026 közösségi adománygyűjtő eseményére.

KIK PÁLYÁZHATNAK?

Civil szervezetek, amelyek Udvarhelyszéken működnek, vagy itt tervezik megvalósítani projektjüket.

A pályázás nincs korhatárhoz kötve. Lehet projektvezető diák vagy nyugdíjas is, amennyiben az ötlet megfelel a kiírás feltételeinek, és civil szervezet áll mögötte.

HOGYAN LEHET PÁLYÁZNI?

  • A jelentkezési és projektbemutató űrlap kitöltésével
  • Egy max. 1 perces akár telefonnal felvett videóanyaggal, amiben az ötletgazda a motivációját osztja meg velünk, hogy miért is foglalkozik ezzel az ötlettel, projekttel
  • Határidő: március 22.

Éjfélig kell beküldeni a kitöltött űrlapot és a kis felvételt az szka@szka.ro e-mailcímre.

KIK DÖNTENEK?

A Jótékony Közösség tagjai, a JótTevők értékelik a beérkezett pályázatokat és ők választják ki azt a 3 projektet, amely bejut az Odaadó Estre és támogatást gyűjt a projektje megvalósításához.

Az elbíráló bizottság döntéséről 2026. március 30-án írásban értesítjük a pályázókat.

MI ALAPJÁN DÖNTENEK?

Az értékelés során fontos szempont, hogy:

  • a projekt minél több udvarhelyszéki személyhez szóljon és őket érje el,
  • a generált változás hozzájáruljon Udvarhely(szék) fejlődéséhez,
  • a tevékenység újszerű, kreatív és jól bemutatható legyen,
  • a projekt tevékenységi és pénzügyi terve világos és átlátható legyen.

A javasolt keretösszeg 10.000–12.000 lej projektenként.

MIT NYER A HÁROM KIVÁLASZTOTT PROJEKT?

A kiválasztott csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy ötletükkel bejussanak az Odaadó Est adománygyűjtő eseményére, ahol szervezett és előkészített keretek között gyűjthetnek támogatást projektjük megvalósításához.

Emellett:

  • alap-támogatásban részesülnek a 39 JótTevő rendszeres adományaiból,
  • egy 5 alkalmas, alkalmanként 2 órás felkészítőn vesznek részt,
  • szakember segítségével készülnek fel arra, hogy professzionálisan mutassák be projektjüket és meggyőzzék az adományozókat.

FONTOS ÁTGONDOLNI, HOGY:

  • A projektcsapat képes-e mozgósítani legalább 15–20 barátot, ismerőst, kollégát, szimpatizánst, érintettet vagy partnert, akik hisznek a kezdeményezésben, és minimum 50 lejjel támogatják azt az Odaadó Esten.
  • A bejutó csapat 1–2 tagjának kötelező részt vennie a felkészítő alkalmakon.

A tervezett projektek megvalósítási időszaka: 2026. június 8. – 2027. április 20.

HOGYAN KAP TÁMOGATÁST A PROJEKT?

A 39 JótTevő rendszeres adományaiból mindhárom kiválasztott projekt már kap egy alap-támogatást.

A támogatási célösszeg elérése érdekében az Odaadó Est keretében további adományokat gyűjtenek, ahol rövid bemutatót tartanak a támogató közösség előtt.

A projektek által meghívott személyek mellett az SZKA és a Jótékony Közösség további 40–50 adományozót hív meg az eseményre.

Az est során gyűlik össze a támogatás mindhárom projektre.

Az Odaadó Est 2026. május 6-án, szerdán délután 17:30-tól kezdődik.

Kapcsolattartó:
Tófalvi Beáta – programfelelős
beata@szka.ro
0746-552-211