Lezárult a Heuréka Alap első pályázati felhívása. A megadott határidőre három pályázat érkezett be, mindhármat pozitívan értékelte az elbíráló bizottság. Így a következő érdekes történésekre kerül sor a közeljövőben Székelyudvarhelyen:
-
Ez gáz! A tudomány házhoz megy
Pályázók: Székely Zoltán fizikatanár és középiskolás diákokból, valamint egyetemistákból álló csapata.
Projektjük elsődleges célja a tudomány népszerűsítése. Érdekes, élvezetes, látványos és interaktív kísérletek segítségével lopják majd be amintegy 600 résztvevő tudatába a fizikatudomány ismerete iránti kíváncsiságot.
-
U-Hub: Interdiszciplináris, innovációs és termékfejlesztési verseny és mentorprogram
Pályázók: az ErGo Egyesület és a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség.
A programra középiskolás csapatok jelentkezhetnek egy innovatív számítástechnikai termék megvalósításának ötletével. A szakmai zsűri döntése után az előválogatott csapatok képzéseken vehetnek részt, mentorálást és támogatást kapnak a U-Hub tagcégektől ötleteik prototípus szintig történő kivitelezéséhez.
Céljuk népszerűsíteni az IT szakmát.
-
VRSpace
Pályázók: a Tamási Áron Gimnázium diákcsoportja Szélyes Emőke Réka informatika tanárnő koordinálásával.
A projekt alapját a cospaces.io weboldal képezi, ahol lehetőség lesz létrehozni 3 dimenziós modelleket, melyek együttese egy háromdimenziós teret alkot. E tereket egy megfelelő telefon és weboldal saját alkalmazása segítségével illetve egy VR-szemüveggel lehet majd megnézni.
Céljuk megismertetni a fiatalokkal a Virtuális Valóság technológia egy részét.