Az Unitárius Kaláka Alap a Project Harvest Hope (PHH) és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) együttműködéséből született. A PHH küldetéséhez híven – az erdélyi unitárius falvak kulturális és gazdasági vitalitását támogatni – egy új pályázati programot hírdet meg.

A támogatás fő célja a közösségépítés, ezért kiemelten fontos a pályázók ez irányú elkötelezettsége, az, hogy a projekt megvalósítását helyi partnerségek kialakítására alapozzák szervezetekkel, intézményekkel, vállalkozásokkal, önkéntesekkel és helyi erőforrásokat is mozgósítsanak.

A mostani pályázati felhívásnak két új eleme van:

  • az Unitárius Kaláka Alap duplázó alap, azaz megduplázza a pályázók által összegyűjtött pénzalapot (max. 1650 lej/projekt). Ez azt jelenti, hogy a pályázók a projekt teljes költségvetésének legalább az 50%-át össze kell gyűjtsék. Az 50%-os önrész összegyűjtése közösségi melléállást és elkötelezettséget is biztosít.
  • a pályázók adománygyűjtését egy online adománygyűjtő portál, a www.give-get-do.ro segíti. A pályáztatás ezen az online felületen történik. Ide kell feltöltsék a pályázók a projektötleteiket és ezáltal az adománygyűjtésük átláthatóvá válik, a projektjük pedig a világ bármely részéről támogathatóvá.

Eme új elemekkel arra törekszünk, hogy segítsük az unitárius közösségeket abban, hogy fejlesszék fenntarthatóságukat és új formában is mozgósítsanak pénzügyi erőforrást.

Ezek a pályázási követelmények. Az SZKA pedig vállalja, hogy segíti a pályázókat a tervezés és adománygyűjtés folyamatában.

KIK PÁLYÁZHATNAK?

Civil szervezetek és kezdeményezési csoportok az erdélyi unitárius vidéki közösségekből (azon települések, amelyeken valamilyen szervezeti formájú Unitárius Egyházközség létezik) vagy olyan civil szervezetek, amelyek eme közösségekben és közösségek fejlődéséért tevékenykednek. Fontos, hogy az unitárius közösség legyen bevonva ezekbe a projektekbe (kezdeményezője és/vagy kedvezményezettje).  Az Unitárius Egyházközségek közvetlenül (saját nevükben) nem pályázhatnak.

MILYEN PROJEKTEKRE LEHET PÁLYÁZNI?

A projekt a közösségről és a közösségnek kell szóljon. Az ötlet kidolgozásakor a következő szempontokat vegyék figyelembe: Hogyan tud hozzájárulni az élő és élhető közösséghez? Milyen tevékenységek, kezdeményezések segíthetnek a saját közösségük motiválásában, mozgósításában annak érdekében, hogy a saját jövőjüket jobbá alakítsák? A projekt nem kell kötelezően vallási alapokon álljon, de magába kell foglalja a helyi unitárius közösség bevonását.

Az ötletek széleskörű tárát fogadjuk. Meggyőződésünk, hogy a helyi emberek ismerik a legjobban a közösség igényeit. A projektek vegyék figyelembe a következő elveket és értékeket:

  • partnerség és együttműködés,
  • önkéntes munka,
  • ökumenikus értékek,
  • hagyományok és kulturális örökségek megóvása.

[mark]FIGYELEM![/mark] A projektötleteket három nyelven, azaz magyarul, románul és angolul is fel kell tölteni.

Mielőtt a projektek az online felületen láthatóvá válnak sor kerül ezek elő-értékelésére. A projektek értékelésekor a következő szempotokat vesszük majd figyelembe:

  • közösségi döntésen alapulnak;
  • valós helyi szükségletre, igényre adnak választ;
  • partnerségeken, együttműködéseken alapulnak (aktívan bevonva a helyi közösséget, helyi civil szervezeteket, intézményeket, vállalkozásokat);
  • jelentős mértékben mozgósítanak önkénteseket és helyi erőforrásokat;
  • biztosítani tudják a projekt hosszú távú fennmaradását a támogatást követően is;
  • jelentős változást hoznak a közösség életébe.

 

MEKKORA A TÁMOGATÁSI ALAP?

Az Unitárius Kaláka Alap egy pilóta projekt. Egy projekt max. 1.650 lej támogatást kaphat, mint duplázást. Ehhez pedig össze kell gyűjtenie legalább 1.650 lejt. Gyűjthet többet is, de az alapból egy projekt ezt a maximális támogatást fogja kapni.

A PHH annak az első három projektnek a megvalósulását segíti a duplázó támogatással, akik sikeresen összegyűjtik az 50%-os önrészt.

A PHH ugyanakkor tervezi, hogy folyamatos adománygyűjtéssel további duplázási pénzalapot gyűjt, ha azt látja, hogy a helyi közösségek sikeresen alkalmazzák majd ezt az adománygyűjtési módszet.

 

A PÁLYÁZÁS ÉS LEBONYOLÍTÁS FOLYAMATA

[hb_image width=”600″ height=”397″ align=”center”]http://szka.org/wp-content/uploads/2014/11/unitkalaka_abra.jpg[/hb_image]

[spacer height=”20px”]

[separator small=”true”]

Kérdéseikkel forduljanak bizalommal a program koordinátorához, Péter Attilához a következő elérhetőségeken: program@szka.org, 0745-495392.