Szeptember 1-től nem használható a Közösségi Kártya a Szuper és Merkúr üzletekben sem Székelyudvarhelyen, sem Csíkszeredában, sem Marosvásárhelyen. A cég hivatalos levélben értesítette ki a civil partnereket a három városból, térségből. 8 év együttműködés után a cég felfüggesztette a program működését. Megítélésük szerint ezt a következők indokolják: saját vásárlói adatbázist szeretnének építeni, ezért saját hűségkártya bevezetését fontolgatják, továbbá a cég jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé a programban való részvételt.

A Közösségi Kártya programot a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány találta ki és indította el 2009-ben az Elan Trió akkori vezetőségével. Fontos kiemelnünk, hogy akkor (és azóta is) az új iránt fogékony és a közösségi ügyek mellett elkötelezett vállalkozóknak köszönhetően tudott elindulni és működni ez a program. Lassú lépésekkel, csodálatos eredményeket értünk el együtt: szinte minden udvarhelyi családban van egy közösségi kártya; több ezer kártyahasználó havi rendszerességgel és tudatosan használja a kártyát, mert tudja, ezáltal helyben hagy és közösségi ügyeket támogat; négy támogatási programot működtettünk a közösségi kártyák használata révén gyűlt pénzalapból: Ön dönt, Kis Góbé Alap, Jó ötlet, Merkúr Alap. A nyolc év alatt több mint 625 ezer lejjel támogattunk helyi, közösségi projekteket számos területen, hozzájárulva így olyan pozitív változásokhoz, melyek több 10 ezer ember életét érintik.

A programhoz időközben több vállalkozás is csatlakozott, ahol ma is működik, ma is használható a közösségi kártya: Harmopan, Petry, Mátyus Dental Centrum, Réka Patika. És évről évre csak nőtt a kártyahasználók köre is, ma már Udvarhelyszéken 15.000 kártyahasználó van, de országos szinten közel 100.000 kártyahasználóról számolhatunk be. Jelenleg is folyamatban van újabb helyi vállalkozók becsatlakozása.

Az utóbbi két évben komoly technikai fejlesztésre került sor, melynek köszönhetőn ma már telefonos applikációja van a közösségi kártyának (Google Playen Közösségi Kártya név alatt letölthető innen), mely egyedi direkt marketing lehetőséget kínál, kétnyelvű honlapja (www.kozossegikartya.ro, www.cardcomunitar.ro) és olyan háttérrendszere, mely segítségével a vállalkozó partnerek számára kimutatásokat tudnak készíteni a vásárlói szokásokról. A program ilyenként már kinőtte a várost és a térséget.