A Jézus kápolna körüli térrendezés a Városi Kaláka programunk egyik kiemelkedő projektje.

Alig fejeztük be a Szabók-grundot és máris együttműködési megállapodást kötöttünk a Jézus kápolna tulajdonosával, a Székelyudvarhelyi Római Katolikus Plébániával. Később felhívásban kértük ki a közösség véleményét, hogy milyen legyen e tér. A beérkezett munkákból az udvarhelyiek szavazással választották ki a nekik tetszőt.A legtöbb szavazatot az Székelyudvarhelyi Alkotó Csoport munkája, egy természetközeli park kapta, ennek alapján elkészült egy előzetes költségvetés. A Városi Kaláka projektjeit a Kaláka kampány és az éves Közösségi Gála bevételeiből finanszírozzuk. Már az elején látszott, hogy a rendelkezésünkre álló összegekből nem tudjuk megvalósítani a tervet, szükség lesz további támogatások bevonására. Kapóra jött a Raiffeisen Bank pályázati kiírása, amit a közösség szavazatainak támogatásával megnyertünk és 20.900 lej támogatást kaptunk. Az Udvarhelyi Híradó napilap további 10.000 lejjel járult hozzá ehhez a projekthez.

A Jézus kápolna térrendezés megvalósítása a topo felméréssel kezdődött, majd a látványtervek alapján megrendeltük a műszaki terveket is. Akkor még nem is gondoltuk, milyen kemény fába vágtuk a fejszénket. Az elképzeléseinket többször átbeszéltük, de kiderült, hogy nem tesznek eleget a Műemlékvédelmi Hivatal elvárásainak.A kisebb tereket, sétányokat, információs táblákat magába foglaló terv nem kapott zöld utat a műemlékvédelmi regionális bizottságnál, ezekről mind le kellett mondani. A műemlékvédelem a következő kritériumok szerint hagyta jóvá a tervet: a tér legfontosabb eleme a Jézus-kápolna, ha a körülötte lévő mezőn valamilyen változtatást akarunk létrehozni, annak szinte láthatatlannak kell lennie, olyannak, aminek az ottléte természetesnek hat. Azaz, a patakot áthidalni csak a mederbe behelyezett gyűrűvel lehet, ha a tetejét befüvesítjük, továbbá a szintkülönbségre tervezett lépcső teljesen bele kell illeszkedjen a környezetbe stb. Mire minderre fény derült, már április volt, közeledett a Raiffeisen pályázat elszámolásának határideje. A tervekre már olyan sok munkát és pénzt szántunk, hogy kénytelenek voltunk kompromisszumot kötni: úgy valósítjuk meg a térrendezést, ahogy elvárják tőlünk.

Április 17-re meghirdettük a Városi kalákát, amire több mint száz önkéntes jelentkezett, akikkel: elültettünk 60 csemetét, megástuk a kültéri bútorok behelyezéséhez a gödröket, majd később behelyeztük a szemeteseket és a padokat.
Költségvetés:

[styled_table]

 

Költségtételek

Összeg

1. Topó felmérés 1268 lej
2. Műszaki terv elkészítése és engedélyeztetése 12 400 lej
3. Bútorok 14 408 lej
4. Fák, bokrok 7812 lej
5. Adminisztratív költségek (szervezés, kommunikáció, szállítás) 8312 lej
6. PR anyagok (bannerek, pólók) 2500 lej
7. Kalákázók vendéglátása 1800 lej
8. Kisfilm készítése 1500 lej
Összesen 50 000 lej

[/styled_table]

A kalákát követő hónapban a Haáz Rezső Múzeum partnerségi szerződést kötött a Székelyudvarhelyi Római Katolikus Plébániával és Pünkösdkor a látogatók előtt megnyitotta a kápolnát. Azóta 2.300 látogatója volt a kápolnának, kulturális rendezvény színhelye és még egy esküvőt is celebráltak.
Sikerült, amit terveztünk: a méltatlanul mellőzött, értékes és kedves épület visszacsatolódott a városhoz, látogatják, beszélnek róla, része a város életének.

A térrendezés nem zárult le. A következő lépésben ezekre a munkálatokra kerül sor: a kápolnához vezető járda kikövezése, egy betongyűrű elhelyezése a patakra és a mezőn lévő szintkülönbség áthidalására valamint falépcsők beágyazása a földbe. A projekt megvalósítása nem jöhetett volna létre támogatók nélkül. Segítségüket köszönjük!

Kiemelt támogatók: Udvarhelyi Híradó, Raiffeisen Bank, Amigo&Intercost, Demcomplex, Elan Trió, Elk Farm, Honor Villa, Ikos, Izlandi Lovak, Maxoll, Norada. Magán személyek: Albert András és Emőke, Balázs Lajos és Emese, Balázs Zsolt és Ildikó, Boros Csaba és Cecilia, Hadnagy Lóránt és Kinga, Joseph Sawaya és Anna, Márton Zsolt és Mária, Péter Szabolcs és Orsolya, Szekeres Domokos és Ildikó, Tankó László és Enikő, Trucza Adorján és Nagy Álmosi Ildikó, Ünver Muharrem és Enikő, Chris Worman, Erdély Bálint Előd, Péter Attila, Kis Emőke, Kubanek László, Péter Melinda, Király Krisztina, Jakab Emőke, Mihály Zsombor, Pap Lóránd, Vári Ferenc és Ottilia.